penna kézbevétele és letétele: 2004. július 16.
jogok: Ezennel cáfolok minden
figyelmeztetés: PG-13; slash és vulgaritás
megjegyzés: Ez a mű egy újabb kis ujjgyakorlat, melyet Larelind Malfoy ötölt ki és néhányan feldolgoztuk a témát; Ayaval mellesleg egyek vagyunk.
Iszonyatosan fáj a csend. Úgy érzem, a némaság őrjítő zaja két oldalról hasítja szét a fejemet. Ráadásul a távolban folyton az Ő hangját hallom…
„Meghalt, Perselus!” Néha felsejlenek előttem azok a könnyes szemek, majd ismét fásultan nézek körbe üres irodámban. Gyújthatnék gyertyát, de nem akarok. Mivel tenne jobbat a fény? Az csak még inkább felerősíti a kontrasztokat. Jobb a világ elmosottan. Így legalább nem fogom fel igazán a létet. Szórakozottan simogattam fotelom karfáját és csak néztem ki a semmibe. Talán ezer dologra gondoltam, talán semmire…
Egy valami biztos csak: hallottam a hangját. „Meghalt, Perselus!”
- Ócska nyafogás!
Felkaptam a fejem és gyilkosan meredtem asztalom elé.
- Mi?
- Black egy szánalmas kis senkiházi volt. Miatta siránkozik, míg Te egyedül ülsz itt az irodádban?
- A barátja volt. A legjobb barátja, meg kell értenem.
- A megértés soha nem volt az erősséged, Piton.
- Érte most megteszem.
- Háh! És Ő mit tett valaha is érted?
- Szeretett. Nem elég ez?
- Biztosan nagyon megerőltette magát. Legyél már észnél és vedd észre, ki a fontos neki!
- Tudod mit? Hagyjál végre békén! Minden a Te hibád!
- Oh, Merlinre, kérlek, ne legyél már nevetséges! Az én hibám? Ki hagyta annyi éven át, hogy a barátai kínozzanak Téged? Ki az, aki most az egyiket siratja? Azt a varázslóvilág szégyenét…
- Én gyűlöltem, attól Ő még szerethette.
- Áh! Perselus Piton, a lelkiismeret és a megértés bajnoka. Brávó!
- Elég! Nem tűröm tovább a gúnyos és értelmetlen megjegyzéseidet! Szeretem Őt és kész. Nem követett el ellenem semmit.
- Nem-e? A halálos ellenségedet gyászolja! Mi ez, ha nem bűn? Már régen el kellett volna hagynod!
- Nem! Soha! Ilyet ne is mondj! Hallani sem akarok róla!
- Talán az a gond, hogy olyantól, akit gyűlölsz, nem szó a szó. Miért is gyűlölsz engem amióta az eszedet tudod?
- Nem gyűlöllek, soha nem gyűlöltelek! Csak az Istenért, hagyj már nekem végre békét, kérlek!
- Remus Lupin… Heh! Hihetetlen. Kívánatos, az biztos. Szerény, odaadó, alázatos és egy csettintésedre ugrik. Nem igaz?
- Nem érdemlem meg és ezt Te is jól tudod. Ő jó ember, amilyen én soha nem leszek. Nincsen hozzá jogom, hogy dühös legyek rá.
- Jajj, csak ezt ne! Ne sajnáltasd magad, rohadtul nem áll jól Neked!
Ekkor nyílt az ajtó és Remus lépet be rajta karikás szemekkel, megviselten, nem is sejtvén, mibe keveredett. Ökölbe szorított kézzel álltam az asztal mögött.
- Remus…
- Zavarok? Mert nem szeretnék és… ha gondolod, el is megyek.
- Kurva jó lenne!
- Befognád a pofádat?
- Perselus… - szólt Remus halkan.
- Lupin! Takarodj el innen! Most!
- Ne merj így beszélni Vele! Szeretem Őt, akár tetszik Neked, akár nem! Nem fogok néhány ostoba gyerekkori sérelemért neheztelni rá, nem fogok hátat fordítani annak az egyetlen embernek, akit igazán szeretek a nyomorult életemben!
Torkom szakadtából üvöltöttem. Remus nem szólt semmit, csak sietve közelebb jött és magához ölelt. Annyiszor tette már ezt, mégis minden alkalommal nyugtató borzongás járta végig testemet. Szeretetteljesen csókolta meg oldalról az arcomat, és arra eszméltem, hogy az az otromba fráter végre eltűnt.
Remus halkan sírdogálni kezdett, én csendben ringattam karjaimban és elejtettem halántékára egy kósza csókot, félre tolva a barna tincseket.
Lassan levetkőztettem kettőnket és a szobámba húztam Remust. Az ágyra fektettem. Bódítóan simult össze meztelen testünk minden kis mozdulatra, a csendet csak jóleső sóhajaink törték meg. Nem szeretkeztünk. Most nem erre volt szükség és nem is kívántuk, csupán a másik közelségét. A teste illatát, a rezdülései hangját, a bőre ízét.
Remus aztán lassan álomba merült a karjaimban és én virrasztottam mellette. Órákon át figyeltem, ahogyan békésen alszik és nem háborgatja a világ.
- Remélem, most elégedett vagy, Piton!
Felnéztem és mérhetetlen nyugalommal feleltem:
- Igen, teljesen…
Azóta se hallottam felőle, bár néha érzem, hogy szívesen eluralkodna rajtam. De nem hagyom. Erős vagyok, ellen tudok állni. Borzalmas, mikor az ember elméjének börtönébe másodmagával van bezárva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése